Celestis, M.D ep. 2.

Author Spinacker, 2008. február 28. 23:21 Tag life

Örömmel jelentem be, hogy hazaengedtek a kézsebészetről, úgyhogy következzék vasárnap délutáni kalandom rövid leírása.

Az ember, ugyebár, a kellemes tavaszi délutánokon nagy előszeretettel fúr-farag-barkácsol. (Én legalábbis igen.) Olyan 3 óra körül éppen lemezt nyírogattam egy flexszel, amikor az említett vágóeszköz megharagudott rám és megállt az egyébként szinte papírvékony lemezben. Ilyenkor az ember nyúl és rögtön áramtalanítja a berendezést - illetve csak ezt tenné, ha a flex nem pont erre a pillanatra várna és indulna be, miközben az ember éppen nem számít rá. Az eredmény: bal kézfej gyűrűs és kisujja elnyírva, rohanás kézsebészetre, még aznap este műtét, utána bemorfinozva alvás. (Note to self: kell még abból a cuccból!)

Felébredés után az ember konstatálja, hogy a bal keze könyökig be van kötve, de úgy, mintha a műtőben már a mumifikálását kezdték volna el, a jobb kezéből pedig áll ki az infúziós tű. Egyelőre ennyi, holnap folyt. köv.


« Főoldal «

Keresés

Belépés

Login

Archívum

Kategóriák