Celestis, M.D ep. 3

Spinacker, 2008. március 01. 22:16 life

Félkész múmiaként persze nem éppen móka és kacagás az élet - meglepően sok nehézsége támad az embernek az olyan nevetségesen egyszerű dolgokkal, mint az öltözködés vagy éppen az evés. A kézsebészetre a magáért egyébként rendkívüli módon kitevő kórházi ápolószemélyzet (üdvözlet nekik innét a stúdióból is!) ugyanis ugyanazt a reggelit, ebédet és vacsorát szállította, mint a kórház összes egyéb osztályára. Ez pedig mindjárt az első nap sült csirkecomb volt, valamilyen vegyigyárban készült porból főzött burgonyapüré-utánzattal. Kívülről tuti vicces látvány lehetett, amint kötözött kezű emberek késsel-villával szerencsétlenkedve próbálják elkerülni az éhenhalást, de nekem mint szenvedő alanynak inkább az jutott eszembe, hogy átkéretem magam valami más osztályra, ahol pépeset adnak enni (kanál rulez).

Emellett rövid kórházi tartózkodásom alatt sikeresen debütáltam próbababaként is, mivel egy egész csapat külföldi medikus játszhatott a sérült karommal a seb átkötözése címén. A külföldiek megismerkedtek a magyar orvostudomány csodájával, a mini fixateur elnezvezésű szerkezettel is, amelyből van szerencsém eggyel rendelkezni. A cucc bele van ütve a kezemben a csontba és ez tartja a helyén, amíg végleg össze nem forr. Rendszeresen tisztítani kell meg minden, viszont királyul lehet rá lézeres célzóberendezést szerelni. Szóval minden jó, ha a vége jó: a vasárnapi incidens után a bal kezem saját rakétaindító platformot kapott, és hetvenkét órányi dögunalom után szerdán végre hazaengedtek.

Más: a lítium vegyületei nem depresszió ellen, hanem a bipoláris zavar kezelésére használatosak, így aki ennek az ellenkezőjét állítja, annak javaslom, hogy folytasson kutatásokat a témában. Tanulság: rosszkedvünkben ne rágcsáljuk meg a li-pol akksit, kivéve, ha aznap mindenáron mentőben szeretnénk utazni.

« Főoldal «

The Celestis Blog v2.0 © Spinacker () 2007-2026 Valid XHTML 1.0 és CSS level 2.1